Mert hát hogyan is kezdődhetne mindez másként, mint hogy kimegyek üldögélni vasárnap délután a körtöltésen éppenhogy kívül, egy lepukkant árvízvédelmi betontorony szélére. Sétálok kifelé a városból a hely mellett, ahol a buszok alszanak, aztán a hangárok mellett, ahol a villamosokat javítják, át a gazos síneken, fel a füves töltésoldalon és tovább: a körtöltés egészen olyan így, mintha egy marha nagy, fullasztó burok határa lenne a város körül, én pedig fogom magam és ceremonikusan átsétálok rajta, majd 2-3 méterrel arrébb csendes fricskákat hányva leülök. Hirtelen egyszerre vagyok nagyon közel a helyhez, a városhoz, az "űrhöz", ahol élek, és mégis kívül rajta, szűken véve kívül az egész "mindenség(em)en"... Szimbolikus bár az egész, most éppen ennek is nagyon örülök. Egy cigi és egy sör azért jön velem: szeretek ilyen mód kívül lenni ezen az én kis mindenség(em)en időnként, jelentsen ez pontosan bármit is. Régebben sokkal gyakrabban és távolabbra, újabban már csak ritkán és nem is túl messzire szoktam kisétálni belőle, talán ezért is esik most különösen jól, nomeg azért, mert sikerül kiválasztani a "kívüliség" tökéletes soundtrackjét (talán a tudatos zenehallgatás legnagyobb kihívása ez: megtalálni a megfelelő zenét a megfelelő időben/helyen). Aztán a kívüliség érzése, a tökéletes soundtrack, az esőre álló idő és a napsütés fürge váltakozása szépen lassan összeáll megint egy olyan igénnyé, kis szikrácskává, ami már jó rég nem jött elő bennem: blogolni kéne megint! Írni kéne erről az egészről, tapasztalatokat, egyhelyben ülős, odafigyelős zenehallgatásokat, hangulatokat és hülye gondolatmeneteket kéne újra szövegekké, maradandó betűsorokká össze(za)var(r)ni, hogy ne felejtsem el húsz év múlva, mit is gondoltam (és hallgattam) húsz évvel korábban; hogy maradjon valami, ami emlékeztet erre az egészen csodás kívüliségre akkor, amikor talán már nagyon is belül leszek, és épp nagy-nagy szükségem lesz rá.
Node ha tényleg elkezdem, nem úgy fogom csinálni, mint korábban! Nem, nem. Blogoltam én már jó sokat a magam idejében ugyanis (2006-2012), éveken keresztül monologizáltam, agonizáltam, stilizáltam és "publikáltam" teljesen triviális és patetikus konfliktusokat (gyakran terápiás jelleggel, node akkor is); ezúttal okosabb vagyok, szóval ezúttal okosabb is leszek, és máshogy fogom csinálni!
Ezúttal kifejezetten és koncepciózusan olyan lemezekről, zenékről, dalokról és előadókról fogok írni, amik/akik valamiféle pontos, szavakkal megközelíthető és körbejárható jelentéssel bírnak számomra, amiket/akiket szeretek, és el tudom (el akarom) mondani, hogy miért. Hogy miféle jelentések ezek pontosan? Valószínűleg borzasztóan különbözőek, a közös kvalitás bevallottan annyi, hogy komoly, valódi és sokáig rezonáló hatással vannak. Ha valamire ugyanis rájöttem az elmúlt évek alatt az nem más, mint hogy a kényelmes és alapjaiban pozitív kívüliség érzését leginkább ezek a zenék/dalok/lemezek tudják megteremteni, még akkor is, ha fizikailag belül vagyok.
Az új blog neve a fent leírt, vasárnap délutáni pillanatképből már egyenesen következett: Stendeck 2011-es lemezén, a Scintillán (a tökéletes soundtrack) szereplő 'Six-door Bedroom' valóban felépített bennem egy hat ajtós hálószobát, ami egy kicsit kívül volt mindenen, amin épp szerettem volna kívül lenni. Csak remélni tudom, hogy Stendeck nem haragszik meg nagyon, ha kölcsönveszem ezen koncepcióját, és ezt a fura szobát szépen lassan benépesítem más, hasonlóan fontos, szép és jelentőségteljes zenékkel, dalokkal és lemezekkel. Elég nagynak képzelem hozzá.
Cserébe persze vele fogom kezdeni.
(Nem akarván mindemellé részletes házirendet és jogi disclaimert kidolgozni, a kritikai koncepciót egyetlen mondatban kívánom összefoglalni: szubjektíven írok (lehet máshogy is?), zenei alapműveltségem átlagos (vagy inkább az alatti), nem olvasok kottát (de aktívan és régóta zenélek), valamint fenntartom a jogot, hogy helyenként büntetlenül írhassak hülyeségeket. Ez minden.)